Egyre több támogatás érkezik, érezhetően fejlődik a település

Erősíteni csak pályázati pénzekből lehet

Balázs Zoltán szerint Kom-polt mindig pályázati pénzek-ből tudott erősíteni, és meg-győződése szerint sikerült is ez eddig. – Szükség van ezek-re a pénzekre, hiszen míg ne-künk éves szinten csak nyolc millió forint adóbevételünk van, más szomszédos tele-pülésnek akár a 100 milli-ót is meghaladja – mondta. A nagy pályázatok mellett az MLSZ segítségével rendbe te-hették már a műfüves pályát, illetve felújíthatják a sportöl-tözőt, valamint a füves labda-rúgó pályát. Az öltözőt nem csak a focisták tudják majd használni, hanem a kisebb gyerekek, a középiskolások, a felnőttek is. – Az említetteken túl a cent-rumban épült egy új hivatal, ABC, egy faluház, egy fogadó, most pedig ez az új kultúrház is bekerülhet oda. Amiben régen nem mindenki bízott most teljesen teljessé kezd válni ezzel az új létesítmény-nyel. A folyó pályázatainkat pedig végigvisszük – mondta a polgármester.

Forrás: HEOL.HU

Link: http://kompolt.asig.hu/egyre-tobb-tamogatas-erkezik-erezhetoen-fejlodik-...