Kompolti zöldséget a kompolti konyhára!
2013. július 29-én meghívásomra Mátraderecske polgármestere, Forgó Gábor előadást tartott, amelynek témája a településükön kiválóan működő Start munkaprogram volt. A derecskeiek abban a szellemben kezdtek neki 2010-ben a közös munkának, hogy visszatérnek a régi, jól bevált dolgokhoz, ahelyett, hogy a pénzpazarló, sokszor értelmetlen kiadásokkal tengődjenek egyik napról a másikra. Amellett, hogy a gázüzemű fűtés helyett mára már saját maguk által készített aprítékkal tüzelnek (persze nem ebben a 38 fokos kánikulában...), a konyhájuk is átállt az önellátásra. Több mint 100 malacot tartanak, 3 anyának már kicsinyei is születtek. A hús utánpótlás tehát a településen megoldott. A vágásérett jószágokat egy egri vágóhídon dolgozzák fel, és azt készítenek el belőle, amit kérnek. Zöldség- és gyümölcsszükségletüket a településen termelik meg, és szállítják önkormányzatuk konyhájára. Saját traktort és kisteherautót vásároltak a pályázaton elnyert pénzből, ezen kívül fóliasátrakat is építettek. Strandjukon a hamburgerben saját malacaikból készül a húspogácsa, és a zöldségfélék kertjeikből kerülnek frissen a vendégek elé. A korábbi veszteséges üzemeltetés helyett mára már jelentős nyereséggel működnek.
A kompolti tájékoztatón egy tanterem megtelt az érdeklődőkkel, pedig a székek szorosan egymás mellé voltak tolva a sorokban. Kijelenthető tehát, hogy dolgozni akarókból nem lesz hiány. Az is figyelemre méltó, hogy a kb. 45 perces előadás során mindenki néma csendben, elismerő bólogatással hallgatta a mátraderecskei polgármester szavait. Az előadás végén kérdések következtek, amelyeket a jelenlévők tehettek fel Forgó Gábornak. A kérdések megválaszolása után felmerült, hogy Kompolton mit lehet tenni annak érdekében, hogy hasonló program induljon el. A jelenlévőknek azt az ígéretet tettem, hogy a következő testületi ülésen felvetem a témát. Meg fogjuk vizsgálni, hogy Kompolt milyen módon juthatna pályázati pénzekhez annak érdekében, hogy egy hasonlóan önellátásra törekedő faluvá válhassék. Bata Dénes képviselő úrnak - iskolánk igazgatójának - köszönöm a tantermet, és az előadáson való részvételt is. Bata Mónikának pedig azt, hogy az időseket bevonva segíti a kezdeményezést.
 
A mai kompolti helyzet nem ideális, ahogyan azt a szórólapon is jeleztem az előadás előtt: az alapanyagokat vásároljuk a konyhára. Az öreg svábok bizonyára nem tartanák helyesnek ezt az utat, és arra ösztönöznének bennünket, hogy termeljük meg mi magunk azt, amit megeszünk. Fleischmann Rudolf sem véletlenül alapította meg a kutatóintézetet Kompolton. Minden adottságunk megvan a saját gazdaságunk felvirágoztatásához...

Gyetvai Péter
önkormányzati képviselő