Országos Közétkeztetési Verseny

A Kompolt - Nagyút Gyermek és Szociális Étkezde dolgozói,3+1 fős csapata részt vett egy országos szakácsversenyen, ami a közétkeztetést népszerűsíti.

Mindösszesen 550 Ft nyersanyag költség állt a versenyzők rendelkezésére a 3 fogásos ételsor elkészítéséhez.

Voltak kötelező alapanyagok, mint a méz és a lecsó, amit bele kellett építeni a menü sorba, illetve tiltott alapanyagok, mint a mesterséges ízfokozók és adalék anyagok.

 Feltétel volt, hogy a csapatban legyen egy 35 év alatti versenyző is.

(A versenyben a csapat az erős középmezőnyben végzett, mindössze 3 ponttal maradt el heves megye legjobb csapatától.) 

A verseny témája nyári ételek a hagyomány és megújulás jegyében volt. 

A csapatnak sikerült a hagyományos íz világot idéznie.

Mentorunk a versenyre Stiller Tamás volt, aki szerint a csapat szívvel főz, és jövőre is segíti kis csapatunkat. Az Étkezde első versenyén vett részt. 

A szakmai zsűriben helyt kapott Bernáth József, Zoltai Anna és mentor séfünk is. 

 

 

Menünk:

Zöldborsó krémleves+sült bacon gyűrű,

Csirkemájas szalvéta tallér kolbászos lecsóval

Csokoládés muffin mézes barack öntettel) 

 

 

A csapat tagjai: Csató Zsolt szakács

Szabó Ilona szakács 

Ács Veronika Élelmezésvezető 

Képek: