2.10. Közérdekű adatok igénylése
Tájékoztató a közérdekű bejelentések és panaszok benyújtásáról, intézéséről
A panaszokat és a közérdekű bejelentéseket a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény alapján kell elbírálni.
Panasszal, közérdekű bejelentéssel vagy javaslattal bárki fordulhat személyesen ügyfélfogadási időben, telefonon, írásban (postai úton), vagy elektronikus úton (e-papíron, e-mailben) Kompolt Községi Önkormányzathoz, illetve a Kompolti Közös Önkormányzati Hivatalhoz.
A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat.
A közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés szintén tartalmazhat javaslatot is.
A közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás: olyan speciális eljárás, amelyben az eljáró szervnek az a feladata, hogy a panaszban, illetve a közérdekű bejelentésben foglaltakat kivizsgálja, majd ennek eredményéről – a megtett intézkedésről vagy az intézkedés mellőzésének indokairól – a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt értesítse.
Nem minősül panasznak, közérdekű bejelentésnek a bírósági vagy közigazgatási eljárás hatálya alá tartozó ügyben benyújtott beadvány, kérelem, egyéb irat.
A KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK, PANASZOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA
Panasz, közérdekű bejelentés az alábbi elérhetőségeken nyújtható be:
- személyesen: Kompolti Közös Önkormányzati Hivatal (3356 Kompolt, Kápolnai út 2/D.) ügyfélfogadási időben
- postai úton: Kompolti Közös Önkormányzati Hivatal (3356 Kompolt, Kápolnai út 2/D.)
- elektronikus úton e-papír (https://epapir.gov.hu) szolgáltatás igénybevételével, valamint e-mailen: hivatal@kompolt.hu
A közérdekű bejelentést, panaszt célszerű írásban eljuttatni a megjelölt elérhetőségek valamelyikére. A rövid, lényegre törő megfogalmazás segíti az ügyintézést. Írásbeli beadvány esetén törekedni kell az olvashatóságra.
A közérdekű bejelentést az alapvető jogok biztosa által üzemeltetett www.ajbh.hu/kozerdeku-bejelentes-benyujtasa közérdekű bejelentések védett elektronikus rendszerében is meg lehet tenni. Ha a panaszt vagy a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, a panaszt vagy a közérdekű bejelentést a beérkezésétől számított nyolc napon belül az eljárásra jogosult szervhez át kell tenni. Az áttételről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt az áttétellel egyidejűleg értesíteni kell. Ha a közérdekű bejelentés jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslatot tartalmaz, azt a jogalkotói hatáskörrel rendelkező személynek vagy szervnek is meg kell küldeni.
A BEJELENTÉS ÜGYINTÉZÉSE
A panaszt és a közérdekű bejelentést az eljárásra jogosult szervhez történő beérkezésétől számított harminc napon belül kell elbírálni. Ha az elbírálást megalapozó vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt – az elintézés várható időpontjának és az eljárás meghosszabbítása indokainak egyidejű közlésével – tájékoztatni kell. Fontos szabály, hogy a határidő annak meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a hat hónapot. Az eljárásra jogosult szerv a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt meghallgatja, ha azt a panasz vagy a közérdekű bejelentés tartalma szükségessé teszi. Az eljárásra jogosult szerv a panasz vagy a közérdekű bejelentés elintézésekor – a minősített adat, illetve a törvény által védett titok kivételével – a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről az indokok megjelölésével a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt haladéktalanul írásban értesíti. Az írásbeli értesítés mellőzhető, ha a panasz vagy a közérdekű bejelentés elintézéséről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt szóban tájékoztatták, aki a tájékoztatást tudomásul vette. A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos vagy közérdekű bejelentő által tett ismételt panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető. A panasz vizsgálata mellőzhető akkor is, ha a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő panaszát.
A PANASZOS VAGY A KÖZÉRDEKŰ BEJELENTŐ VÉDELME
A panaszost vagy a közérdekű bejelentőt nem érheti hátrány a panasz vagy a közérdekű bejelentés megtétele miatt. A panaszos vagy a közérdekű bejelentő személyes adatai csak a panasz vagy a közérdekű bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatók át, feltéve, hogy e szerv az adatok kezelésére törvény alapján jogosult, vagy a panaszos, illetve a közérdekű bejelentő az adatai továbbításához hozzájárult. A törvény ugyanakkor kimondja, hogy ha nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszos vagy a közérdekű bejelentő rosszhiszeműen, valótlan adatot vagy információt közölt és ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, vagy alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, a személyes adatait át kell adni az emiatti eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek. A törvény fontos garanciális szabályként azt is kimondja, hogy ha a közérdekű bejelentés természetes személyre vonatkozik, az e természetes személyt megillető, a személyes adatok védelmére vonatkozó előírások szerinti, a tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való joga gyakorlása során a közérdekű bejelentő személyes adatai nem tehetők megismerhetővé a számára. A panaszos és a közérdekű bejelentő személyes adatai a hozzájárulása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra.